Az Under My Skin című albumoddal ismét a sikerlistákat ostromlod, szerinted minek köszönhető ez?
Ezzel az új albummal azt hiszem, olyan közönséget is el tudtam érni, amelyet az előzővel nem. Rockosabb, érettebb lett a hangzás. Nagyon sokat számít az a néhány év, amellyel idősebb lettem az első album óta. Jobban ki tudom magamat fejezni, ráadásul sok mindenen keresztül mentem, ami miatt érettebb lett a gondolkodásmódom.

Hogyan születtek a dalok?
Az egyik legjobb barátnőmmel, a szintén kanadai Chantal Kreviazukkal készítettük a dalokat. Ő nagyon jó énekes és szövegíró, ráadásul jól ismer engem, így rengeteget tudott segíteni. Amíg a dalokat készítettük, két hétig szinte ki sem mozdultunk a lakásból. Töménytelen mennyiségű dalt írtunk, olyanokat is, amelyek a végén fel sem kerültek a lemezre. Azt hiszem ezek a következő albumon jelennek meg, mivel szintén jól sikerültek.

A megjelenésed is egyre nőiesebb...
Hát igen, egyszer felnő az ember. Régen el sem tudtam volna képzelni mást, mint szakadt cuccokat - túl fiús voltam. Ma már szívesen felveszek egy-egy elegánsabb ruhát is, azonban soha nem fogok úgy kivetkőzni magamból, mint egyesek...

Avril, miért lett ilyen komor a második albumod?
Nos, valójában én egy boldog és elégedett ember vagyok, de ha dalokat írok, akkor olyan témák merülnek fel bennem, amelyek csontig hatolnak. Ezért is adtam a lemeznek azt a címet, hogy Under My Skin (A bőröm alatt). A zene segít feldolgozni és elfelejteni a negatív dolgokat. A Slipped Away című dal például a nagyapám haláláról szól, ami nagyon megviselt. Ilyen helyzetben az emberek általában megpróbálják valakivel megbeszélni a bánatukat, és ez segít túljutni a nehézségeken. Ezzel szemben én inkább leülök, és írok egy dalt az érzéseimről. A végén már sokkal jobban vagyok.

Ezek szerint a zene terápia számodra?
Igen, ez így igaz. A zene számomra olyan, mint egy napló és egy segítő kéz egyszerre. Van benne valami megtisztító. Mint amikor kimosod a szennyest. Lehet, hogy furcsán hangzik, de utána tényleg sokkal jobban érzem magam. Amikor elvesztettem a papát, a zene segített feldolgozni a veszteséget.

Szokatlan, hogy ilyen bensőséges dolgokról beszélsz. Mi lett a közszerepléstől ódzkodó Avrillel, aki utál minden újságírót?
Nos, nem éppen kellemes, ha vadidegen emberek kérdezgetnek a magánéletemről. De amikor elkezdtem, még nagyon fiatal voltam, és fogalmam sem volt arról, hogyan működik ez az ipar. Az egész helyzet bizarr: kiállítanak a reflektorfénybe, minden kamera rád szegeződik, és előtted ül egy csomó ember, aki indiszkrét dolgokat kérdez, majd ítélkezik rólad. Időközben azért hozzászoktam, és már nem borít ki annyira. Ezért is ülök most itt, és beszélek nyíltan veled.

Nagyon köszönöm, akkor gyorsan ki is használom ezt. Állítólag nemrég megcsináltattad az első tetoválásodat. Igaz ez?
Igen, az alkaromra tetováltattam egy szolid kis csillagot. Nem akartam, hogy nagyon feltűnő helyen legyen. Így később akár nyárspolgári módon egy menyasszonyi ruhát is fel tudok venni, és nem kell azon mérgelődnöm, hogy nem illik össze a cucc és a tetkó.

Hogyan jött a tetoválás ötlete?
A barátaimmal egy Los Angeles-i bárban üldögéltünk, és nagyon jó volt a hangulat. Egyszer csak valakinek az az ötlete támadt, hogy tetováltathatnánk magunkra valamit. Ben Moody szabályosan kényszerített engem. Először nem akartam, aztán végül a csillag mellett döntöttem.

Az elmúlt két év során nagyon megváltozott az életed. Élvezed?
Nos, egyfolytában úton vagyok, mindennap majdnem 14 órát dolgozom. Ez elég megerőltető, ám ennek ellenére imádom a munkámat.

Érnek idegesítő dolgok?
De még mennyire! Legutóbb, amikor ebédelni mentünk a barátaimmal, odajött hozzánk egy fazon, kéretlenül leült az asztalunkhoz, és elkezdett fecsegni hozzám. Ezt elég udvariatlannak tartom. Ha autogramot akar, az rendben van. De nem tudna addig várni, amíg befejezem a kajámat?

Szerinted te az ő helyében visszafogottabban viselkednél?
(nevet) Hm, mivel tudom, milyen érzés, ha az embernek minden lépését figyelik, mindenképpen türelmesen kivárnám a megfelelő pillanatot. De legalább addig várnék, amíg a kedvenc sztárom megeszi az ebédjét, és pihen egy kicsit.

Mit gondolsz a kiválogatott, azaz „kasztingolt szupersztárokról”?
Engem nem érintenek meg az ilyen „szupersztárok”. Ezek az emberek egyáltalán nem igaziak. Olyan dalokat kell énekelniük, amiket előírnak nekik, olyan ruhában kell fellépniük, amit rájuk adnak, és csak azt szabad mondaniuk, amit előtte a szájukba rágtak. Ez totálisan az ellenkezője annak, amit én csinálok.

Mi volt a legdurvább, amit az életedben idáig tettél?
Nem kell sokáig gondolkodnom, bár nem vagyok túl büszke rá. Megvertem már pár srácot.

Micsoda?
Igen, legutóbb például egy fickót, aki azt gondolta, sértegetnie kell engem. Vannak emberek, akik teljesen bepörögnek, ha meglátnak egy hírességet. Ő is elkezdett csúnyán mocskolódni, pedig még csak nem is ismert. Egy idő után aztán megelégeltem, odamentem hozzá, elkaptam az ingét, beleléptem a tojásaiba, és rákiabáltam, hogy fogja be végre a pofáját.

Nem fél néha tőled a barátod, Evan, ha ilyeneket hall?
A barátom, Evan? Jó, hogy felhoztad ezt a témát. Így legalább ezen a fórumon is elmondhatom: nem járok a gitárosommal! Evan csak a legjobb barátom, és semmi más! Már akkor megesküdtünk egymásnak, hogy köztünk semmi intim nem lesz, amikor elkezdtünk dolgozni. Ehhez tartjuk is magunkat.

Akkor mi a helyzet a srácokkal? Van barátod?
Nincs. Lehet, hogy még nem jutottam el odáig, hogy legyen. Voltaképpen eddig csak kétszer voltam szerelmes, s ha igazán komolyan nézzük, akkor csak egyszer. De azt azért tapasztaltam, hogy a szerelem nagyon megnehezíti az életet. Általában a kapcsolatok megerőltetőek, és szabályszerűen fájdalommal járnak együtt. Valaki mindig megsérül a végén. S mivel én nem szeretnék csalódni, egy darabig inkább még nem megyek bele komoly kapcsolatba.