Avril így emlékszik vissza gyerekkorára:

Szüleim kiskoromban nagyon vallásosan és konzervatív szabályok között neveltek. Sokáig úgy éreztem, hogy mindenképpen ki kell törnöm ebből, és kb. 7 éves koromig mindent meg is tettem, hogy kikészítsem őket!

Az igazi cinkostársam a bátyám Matt volt, aki rengeteg balhéból kihúzott és mindig falazott nekem. Amikor a suliban a csúfolódások célpontja lettem, mert én voltam a legalacsonyabb és nekem volt a legvastagabb szemüvegem, akkor tudatosult bennem, hogy csak a családomra számíthatok. Emlékszem, már két hét után gyűlöltem a sulit, ezért folyamatosan lógtam. Aztán egy napon a nagypapám meglátott az utcán, amint egy padon sírtam, és elbeszélgetett velem. Őszíntén elmondtam neki, hogy mi bánt.

A szüleim azonnal kivettek az iskolából, és attól kezdve egy magánsuliba jártam, ahol színészet és énekfakultációra jelentkeztem. Nagyon szerettem és a tanáromnak köszönhetően több tehetségkutató versenyen is részt vettem. Végre a saját lábamra álltam, és nem csak a bátyámat utánoztam. Addig ugyanis kizárólag azt csináltam, amit ő, azaz a jéghikon és a kosárlabdán kívül semmi más nem érdekelt.

A dalokkal azonban egy egészen új szakasza kezdődött az életemnek! Megtanultam kezelni a hangomat, és rájöttem, hogy a dalírás olyan, mint egy nagymosás: kitisztítod magadból a gondolatokat és az érzéseket! Szuper dolog, nekem rengeteget segített és segít most is. Amikor 2003-ban meghalt a nagypapám, éppen Dublinban koncerteztem, és sajnos nem tudtam elmenni a temetésére. Nagyon fájt, hogy elveszítettem. A sírjánál töltött órák után írtam a Slipped Away című dalt, és megfogadtam, én is olyan családot szeretnék, amilyen nekem van, mert tudom, hogy nélkülük semmi sem sikerült volna!